Köszöntő


főigazgató helyettes Köszöntjük Önt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Fehérgyarmati telephelyének valamennyi munkatársa nevében intézményünk honlapján.

Kórházunk folyamatosan változik és jelentős átszervezéseket él meg. 2013-ban, egy éven belül két szervezeti átalakulás történt. Januárban az addig önálló két kórházi Kft. – Mátészalka és Fehérgyarmat – egybeolvadása, majd április 1-jével a megyei egészségügyi intézmények összevonása valósult meg. Ezzel létrejött a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, melynek un. Északi Pólusát a mátészalkai, fehérgyarmati, vásárosnaményi kórházak, valamint a Nyírbátori Szakrendelő együtt alkotja.

Az intézmény a szatmár-beregi térség lakosainak biztonságos egészségügyi ellátását hivatott szolgálni. Kollégáimmal együtt – a szakorvosokkal, az ápoló személyzettel, a háttér szolgáltatásban dolgozókkal – arra törekszünk, hogy legjobb tudásunkkal, magas szakmai színvonalon számos kihívásnak megfelelve végezzük gyógyító és ápoló tevékenységünket. Szakmaiságunkat minden esetben humánummal és empátiával párosítjuk, hiszen a régiónkban élő emberek lelki problémáival és szociális nehézségeivel is szembe kell néznünk. Célunk, hogy a kórházainkba érkezők bizalommal legyenek munkatársaink felé és elégedetten távozzanak szakrendeléseinkről, fekvőbeteg osztályainkról.

Intézményeinkben komplex, egymásra épülő gyógyító egységekkel magas szintű egészségügyi ellátást, az egészség megőrzése érdekében pedig prevenciós programokat kínálunk. A betegek kezelését jól képzett és felkészült szakembereink, valamint folyamatosan korszerűsített ellátó helyeink biztosítják. A gyógyító munkát segíti Rehabilitációs Központunk, mely az igen magas ásványi anyag tartalommal rendelkező gyógyfürdőre támaszkodva fogadja a betegeket és a szolgáltatást igénybe vevő lakosságot egyaránt.

Kérjük, látogassa meg honlapunk oldalait, tájékozódjon, tudjon meg többet szakrendeléseinkről, osztályainkról, szolgáltatásainkról! Ismerje meg intézményünket, szervezeti egységeinket, terápiás lehetőségeinket!
Bízunk benne, hogy itt tartózkodása alatt elégedett lesz kórházunkkal. Hittel valjuk, Önökért - az egészségükért vagyunk!

dr. Szondi Zita
főigazgató helyettes

"Egy cél mely előttünk lebeg, megmenteni sok-sok ember életet"

Ady Endre