A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Jósa András Oktatókórháza egy nagy formátumú orvos egyéniséget és egykori vezetőt veszített dr. Pikó Károly halálával.
Tanítványa, utódja, dr. Domokos Gabriella, a Jósa András Oktatókórház Sürgősségi Betegellátó Centrumának osztályvezető főorvosa emlékezett vissza rá.
A Jósa András Oktatókórház egykori főigazgatóját, orvosigazgatóját, az ország első sürgősségi osztályának alapítóját intézményünk saját halottjának tekinti.
"Minden orvos életében van egy mester, akitől a tudás hatalmát kapja. Később a mester megtanít arra is, hogyan kell élni a megszerzett hatalommal. Erre a feladatra kevesen képesek. Kivételes személyiség az, aki iskolát teremt.
Kedves Karcsi! Főnök!
Mi, Pikó-tanítványok, szerencsések vagyunk. Mi részesei lehettünk annak a rögös és mégis csodálatos életútnak, amit bejártál.
Mindig csodáltunk, mennyi erőd volt harcolni azért, hogy ebben az országban szeretett szakmánk gyökeret verjen. Nemcsak a mi kórházunkban, hanem az egész országban. Egy ország tisztelte azt az olthatatlan lángot, amely benned lobogott, azt a végsőkig feszített elszántságot, amivel a magyar sürgősségi ellátást szolgáltad. Soha nem csüggedtél, amikor rossz idők jártak ránk. Határtalan erővel robogtál előttünk, tanítottál minket, vezettél bennünket. Tudtuk, hogy ha dühös vagy, a beteg emberekért és értünk aggódsz. Tudtuk, hogy ha jó a kedved, valamit nagyon jól csináltunk.
Mindig csodáltunk, hogy a testet-lelket felmorzsoló nehéz munkánk mellett neked még jutott energiád a másik nagy szenvedélyedre, a sportra is. Volt erőd maratonit futni. Volt erőd a sportolóid orvoslására is.
Sosem felejtetted, honnan indultál, honnan küzdötted fel magad a csúcsra. A mi szárnyainkat is gyakran megnyested, ha már úgy éreztük, hogy fékezés nélkül repülhetünk. Ha elfelejtettük a szakmai alázatot és a szerénységet. Bármibe fogtál, a végsőkig harcoltál, hogy sikerrel járj. És sikerrel jártál.
Amikor már nem mellettünk dolgoztál, akkor is mindig tudtuk, hogy Te mit tennél, gondolnál, mit mondanál. Minden, amit Tőled tanultunk beégett az agyunkba, mindig mellettünk vagy a bajban.
Az értelem, a tudás, az emberség szellemében élted az életed, és ezért nem tűnsz el nyomtalan. Ezért érdemes volt élned, és vállalnod a sorstól a jót és rosszat egyaránt. Ezért lettél Orvos. A mi Mesterünk. Mert annak lenni hivatás, áldozatvállalás a megértés és az értetlenség őrlő kövei között.
Amikor búcsúzunk Tőled, lázas gondolatok feszítik a lelkünket, hogy számot vetve saját életünkkel, próbáljunk meg úgy élni és gyógyítani, hogy méltók legyünk emlékedre.”
Dr. Domokos Gabriella
