A XXI. század kórháza

  Október 1-jén ünnepélyes keretek között átadták a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház tömbkórház projektjének első jelentős fejlesztéseként az új onkológiai, hematológiai épületet.

Dr. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár beszédében a magyar egészségügy történetének fontos mérföldköveként jellemezte az eseményt, amely ékes példája annak, hogy a Jósa András Oktatókórház zászlóshajója a hazai orvostudománynak, hiszen ez a fejlesztés a progresszivitás magas fokát mutatja, lévén az onkológia azon orvosi terület, mely a legtöbb szakma interdiszciplináris együttműködését kívánja meg. Úgy véli, a költségvetés felhasználása, amely a nyíregyházi tömbprojekt esetében a sikeres lobbi következtében további hárommilliárd forinttal gyarapodott, jól példázza, hogy az ország tud élni az uniós forrásokkal.

Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke, a nyilvánvaló szakmai sikeren túl a vállalkozás legnagyobb eredményének azt tartja, hogy Nyíregyháza a Pólus program keretei között felzárkózhat Debrecen és Miskolc mellé. Kitért továbbá arra is, hogy a régió egyéb területein is folynak fejlesztések. Kovács Ferenc polgármester elmondása szerint pedig idén az alapellátásban tizenegy, többek között gyermek- és fogorvosi rendelőt újítanak fel, majd további támogatásáról, és együttműködési lehetőségekről biztosította a kórházat.

Mangol Csilla főigazgató az alapkőletételt követő nehézségekre visszaemlékezve elmondta, kezdetben kevesen hittek a program sikerében, amely a viszontagságok leküzdése után végül mégis megvalósult. Stabil megyei intézményrendszert, sikeres stratégiát, valamint a betegek megbízható, a kor minden igényének megfelelő ellátását sikerült kialakítani.

Dr. Adorján Gusztáv főigazgató-helyettes úgy fogalmazott, arra a tényre a legbüszkébb, hogy a folyamatos építkezést, a projektek kivitelezését az aktív gyógyító tevékenység mellett sikerül létrehozni úgy, hogy az elmúlt időszakban is zavartalan maradhatott az egészségügyi ellátás.


Online előjegyzés
Várólista
Rendelési idők változása
Fizető betegellátás
Vizsgálatkérők
Étkezés - Étlap
Telefonkönyv
Babybox fotógaléria
Life Story Baby fotógaléria