Letették az új óvoda alapkövét
Letették az új óvoda alapkövét a Jósa András Oktatókórházban.
Letették az új óvoda alapkövét a Jósa András Oktatókórházban.
A magyar egészségügy legnagyobb ünnepén hagyományainkhoz híven idén is harminc munkatársunk részesült kitüntetésben kiemelkedő, áldozatos munkája elismeréseként, valamint a főorvosi és adjunktusi kinevezések átadására is sor került.
Kórházainkban kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a lehetőségekhez mérten minél inkább megkönnyítsük kis betegeink nálunk töltött napjait, igyekszünk olyan élményeket biztosítani számukra, amelyek kicsit elterelhetik figyelmüket betegségükről és felvidíthatják őket, így segíthetnek gyógyulásukban is.
Az ápolók szerepe az egyik legfontosabb az egészségügyben, hiszen ha ők a megfelelő képzettséggel rendelkeznek, jelentősen javulhat a betegellátás színvonala és a betegbiztonság. Intézményünk kiemelt célja ezért, hogy biztosítani tudjuk munkatársaink folyamatos szakmai fejlődését.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, a Nyírségvíz Zrt. és a megyei önkormányzatok együttműködésének köszönhetően egységes informatikai rendszer kerül bevezetésre intézményünk valamennyi telephelyén - jelentették be sajtótájékoztató keretében.