Látássérültek tartottak interaktív érzékenyítő tréninget a Jósa András Oktatókórházban - „Jól csak a szívével lát az ember”

Magyarországon közel 80 ezer látássérült él, így rendkívül fontos minél alaposabban informálódnunk, hogyan készülhetünk fel a velük való társadalmi együttélésre, együttműködésre, hogy ne érjenek minket váratlanul egyes mindennapi élethelyzetek.

A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete egyéni szükségleteket elemző kérdőívek segítségével mérte fel előzetesen, mely területeken érzik leginkább hátrányban magukat a látássérültek. A felmérés eredménye azt mutatta, a hivatali ügyintézés során és az oktatási intézményekben tapasztalt kellemetlenségek mellett elsősorban az egészségügyben találkoztak problémákkal.

Az egyesület ezért az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. támogatásával, „Látássérültek az egészségügyben” címmel indított szemléletformáló programot, melynek keretében a Jósa András Oktatókórházban április 21-én tartottak oktató előadást.

A program célja segítséget nyújtani az egészségügyi dolgozóknak a hozzájuk forduló látássérült páciensek szakszerű ellátására való felkészülésben, hiszen a jó szándék ellenére akaratlanul is kellemetlen szituációkat eredményezhet pl. a nem megfelelő szóhasználat a vizsgálatok során.

Az előadás során így kitértek többek között a látássérültek helyes vezetésére, vagy a megfelelő kommunikációra is. Célszerű pl. irányított, egyértelmű kifejezésekkel leírni a rendelő környezetét, vizsgálat közben minél részletesebben tájékoztatni a pácienst, éppen mi történik.

A látássérültekkel való érintkezés során természetesen kiemelt szerepe van az empátiának, ugyanakkor rendkívül fontos az is, hogy kerüljük a túlzott buzgalmat, de a finomkodást is, amit esetleg leereszkedő magatartásként is megélhetnek látássérült társaink, hiszen ahogyan az egészséges emberek, úgy a látássérültek is mind különböző természetűek, és eltérő módon viszonyulnak állapotukhoz.

Interaktív érzékenyítő tréningen keresztül mutatták be a látássérültek ellátásánál használatos eszközöket, amelyek ismerősek lehetnek ugyan, de a megszokottól mégis eltérőek, elsősorban hangjelzésekre, tapintásra épül működésük. Így pl. a beszélő vérnyomásmérő, vércukorszintmérő, folyadékszintjelző vagy aláírás segítő keret kipróbálására is lehetősége nyílt a dolgozóknak, akik szemfedő segítségével egy kis időre megtapasztalhatták a látássérültek helyzetét. Az előadás végén kiosztott oktatókiadvány is segítheti az egészségügyi dolgozók további részletesebb tájékozódását.