Főigazgatói kinevezés - Dr. Ajzner Éva

Az országos kórház-főigazgató, dr. Révész János ünnepélyes keretek között adta át a főigazgatói kinevezést dr. Ajzner Éva számára, így 2024. július 15-től hivatalosan is átvette a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház főigazgatói tisztségét.
 
Dr. Ajzner Éva hazai és nemzetközi szakmai és vezetői tapasztalata és kiemelkedő tudományos munkássága révén biztosítja, hogy a kórház továbbra is megőrizze hagyományait, törekedve a magas szintű egészségügyi ellátás biztosítására.
Dr. Ajzner Éva 1968. július 22-én született Debrecenben. 1992-ben végzett általános orvosként a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, ugyanitt a Klinikai Biokémiai és Molekuláris Patológiai Intézetben lett az orvosi laboratóriumi vizsgálatok (1996) és a molekuláris genetika szakorvosa (2005). Közben 2003-ban a ritka véralvadási zavarok molekuláris szintű vizsgálata területén szerzett PhD fokozatot. 2001-2003 időszakban Wenner-Gren posztdoktori ösztöndíjjal végzett véralvadás inhibitor-rendszereivel kapcsolatosan alap-kutatási munkát a Lundi Egyetemen (Malmö, Svédország). 2010-ben „Diagnosztika, módszertani fejlesztés és struktúra - funkció kapcsolat tanulmányozása a véralvadásban” témában habilitált. A Debreceni Egyetem Laki Kálmán Doktori Iskolájának oktatója, 2013 óta a Debreceni Egyetem Egyetemi magántanára. Tudományos tevékenységét, több mint 60 lektorált közleménye, 2 tankönyv és 2 könyvfejezet jelzi.
 
Nemzetközi tudományos aktivitása részeként a Laboratóriumi Medicina Európai Társaságának Posztanalitikai Munkabizottságát vezette 3 ciklusban 9 évig, jelenleg a munkabizottság expert konzulense. A hazai szakmai közélet aktív tagja, a Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság elnöke második alkalommal (2015-17; 2024-jelen). Több hazai és nemzetközi tudományos társaság tagja. Akkreditációs és Külső Minőségbiztosítási feladatokban szakértő.
 
2005 óta dolgozik kórházunkban: kezdetben a ProDia Zrt. nyíregyházi központi laboratóriumának szakmai igazgatójaként, majd a Jósa András Kórház laboratóriumi tevékenységének kórházi működtetésbe való reintegrálása szakmai vezetőjeként, később osztályvezető főorvosaként, majd laboratóriumi diagnosztika szakmavezető főorvosként. Vezetése alatt valósult meg az első hazai megyei szinten integrált működésű állami orvosi laboratóriumi rendszer, ahogyan az első hazai kompetencia és minőségelvű betegközeli diagnosztikai rendszer megtervezése, implementálása is.
 
Az SZSZBVK mellett felső vezetői tapasztalatot szerzett Intézetvezető egyetemi docensként a Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvosi Kar, Laboratóriumi Medicina Intézetében. Az elmúlt években az Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet igazgatóhelyettesi feladatait is ellátta a Dél-Pesti Centrumkórházban. Szakmai vezetésével kiméra antigén receptor T-sejt (CAR-T) sejtterápia hazai meghonosításához Országos Innovatív sejtterápiás központ jött létre és 2023 óta működik a Dél-Pest Centrumkórházban egyes onkohematológia kórképek kezelésére.
 
Az SzSzBVK-ban és elődintézményeiben a laboratóriumi medicina területén végzett szakmai munkája mellett folyamatosan látott el vezetői testületekben feladatokat. Így a Jósa András Oktatókórház orvosigazgatója (2011), a Szakmai Döntéstámogató Testület Elnöke (2015-2017), a Tudományos Bizottság, Elnöke (2017-) a Szakmai Vezető Testület tagja (2009) majd elnöke volt (2017-2022). 2022-től a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház orvosigazgatói feladatait majd 2023 januárjától a főigazgatói helyettesítési feladatokat látta el.

Dr. Ajzner Éva vezetői kinevezését követően elkötelezetten dolgozik azon, hogy az SZSZBVK olyan kórház legyen, ahol jó gyógyulni és olyan munkahely, ahol jó dolgozni. Ebben a munkában számít az SZSZBVK vezetőinek és minden dolgozójának együttműködésére, kreatív ötleteire és szorgos munkájára.
 
Szakmai víziója, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház a vármegye egészségügyi ellátásának hiteles, erős központjává válik. Funkcióit magas minőségben a vármegye alapellátásával, egyházi intézményével és a magasabb progresszivitási szintű ellátást biztosító egyetemi és országos intézményekkel kidolgozott szakmai kapcsolatrendszerrel látja el. Valós dolgozói életpályamodellekben elkötelezett orvosi és ápolói kara betegcentrikus betegútszervezéssel, nagy elhivatottsággal és folyamatos szakmai fejlődéssel, modern infrastruktúrában biztosítja a vármegye lakosságának ellátását.