Ebben az évben Miskolc adott otthont az Egészségügyi Szakdolgozók LII. Országos Kongresszusának (ESZOK), melyet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház szervezett meg.

Az ESZOK mint szakmai esemény, nagy tekintélynek örvend az egészségügyi szakdolgozói társadalom körében.

5 szekcióban 75 előadás hangzott el, tagkórházaink ápolási igazgatói, illetve munkatársaink közül többen is képviselték intézményünket a konferencián.

A kongresszus feladata a szakmai fejlődés elősegítése, amihez munkatársaink is hozzájárultak értékeinket, tapasztalatainkat, tudásunkat bemutató és a konferencia tudományos színvonalát is emelő előadásaikkal.

Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy munkatársaink pozitív visszajelzést kaptak ápolásszakmai munkájukról, hiszen ez is azt bizonyítja, hogy szívvel-lélekkel, kiemelkedő szakmai ismeretekkel és gyakorlattal végzik hivatásukat.

Szívből gratulálunk munkatársainknak!