Megyénk három országgal is határos, így rendkívül fontos, hogy jó szakmai kapcsolat alakuljon ki a szomszédos nemzetek egészségügyi intézményei között - vallja Dr. Szűcs Attila, a Jósa András Oktatókórház Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályának osztályvezető főorvosa, aki szívügyének tekinti a regionális, határokon átívelő kollegiális kapcsolatok kiépítését és ápolását.

Meglepő módon ugyanis, amíg más külföldi országok egészségügyi viszonyairól jól informáltak vagyunk, éppen a szomszédos országok ellátási rendszeréről rendelkezünk kevesebb ismerettel. E törekvés jegyében Dr. Szűcs Attila októberben a Nagyváradi Megyei Oktatókórház Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályán tett látogatást. Kezdeményezését viszonozva a nagyváradi orvos és szakápoló kollégák egy csoportja most Nyíregyházán vizitált, hogy Dr. Negrau Marcel osztályvezető főorvos vezetésével hasonló módon ők is betekintést nyerhessenek az intézményünk Intenzív Osztályán folyó munkába, illetve megismerhessék struktúráját, munkarendjét és alkalmazott szakmai módszereit is.

Szűcs főorvos úr Nagyvárad mellett Nagykároly, Szatmárnémeti, illetve Kárpátalján Ungvár és Beregszász kórházaival is kiváló szakmai kapcsolatokat ápol, a közösen szervezett konferenciák, szakmai programok, kórházlátogatások segítik a létfontosságú tudáscserét. A külföldi, határon túli betegek ellátása tekintetében ugyanis kiemelt jelentőséggel bír, hogy főként regionális szinten megfelelő képet kapjanak a szakemberek a partnerkórházakban folyó munkáról és a betegellátásban alkalmazott szakmai eljárásokról.

Dr. Szűcs Attila reményei szerint a gyümölcsöző tudományos és szakmai együttműködés révén hosszú távon is értékes tapasztalatokkal és ismeretekkel gyarapodhatnak a szomszédos országok kórházai, hiszen ez mindannyiunk közös érdeke és célja, a nemzetközi együttműködés pedig intézményünk hírnevét is tovább öregbítheti.