Átadták az új Központi Rehabilitációs Egységet és a felújított régi rehabilitációs épületet a Jósa András Oktatókórházban augusztus 12-én.

Az átadóünnepségen Dr. Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója elmondta, a Rehabilitációs Osztályt érintő beruházás szinte „megbújt” a Tömbkórház projekt nagy elemei között, de rendkívül örömteli, hogy a kételyek ellenére zavartalan betegellátás mellett sikerült megvalósítani a fejlesztéseket, és alig egy évvel az alapkő letétele után birtokba venni az új létesítményt.

A Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése az Észak-alföldi Régióban című projekt keretében két év alatt hat betegellátó intézményben, 4,3 milliárd forintos beruházás valósul meg. Az uniós támogatású pályázat a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház és nagykállói Sántha Kálmán Szakkórház fejlesztését is magában foglalja.

Ahhoz, hogy egy beteg újra a társadalom hasznos, teljes értékű tagja legyen, nem elég gyógyultan kiengedni a kórházból, komplex rehabilitációban kell részesülnie. A Jósa András Oktatókórház rehabilitációs szolgáltatásait érintő több mint félmilliárd forint értékű projekt célja ezért egy modern, beteg- és környezetbarát egészségügyi rehabilitációs osztály kialakítása.

Kozma Péter, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja úgy fogalmazott, minden területen meg kell becsülni az egészségügyi dolgozók mindennapos áldozatos, felelősségteljes munkáját.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere kiemelte, hangsúlyosan fontos a város számára, hogy a fejlesztéssel sikerült megteremteni a kiérdemelt modern, színvonalas körülményeket betegek, orvosok és szakdolgozók számára egyaránt. A megújuló rehabilitációs szolgáltatások elősegítik majd, hogy a páciensek minél előbb visszatérhessenek a közösségbe, a munka világába, ezért a város részéről a jövőben is töretlen támogatásáról biztosította az intézményt.

Dr. Szilassy Géza, a Jósa András Oktatókórház Szeptikus Sebészeti és Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályának osztályvezető főorvosa kifejtette, a projekt keretében a kórház jelenleg meglévő rehabilitációs osztályát 2–4 ágyas, külön vizesblokkal ellátott kórtermek kialakításával és a nővér segélyhívó-rendszer modernizálásával fejlesztették. Emellett a mintegy 1200 négyzetméteren felépülő Központi Rehabilitációs Egységben a földszinten többek között masszázshelyiség, szénsavas fürdőkád és víz alatti vízsugár-masszázs, az első emeleten pedig gyógytornaterem és fizikoterápiás részlegek kapnak helyet. Az új épület és a jelenlegi osztály fedett folyosós összeköttetést kap a Szülészeti épülettel. A projekthez tartozik továbbá még egy folyamatban lévő fejlesztés is, amely a szülészeti tömb földszinti részét érinti.

Az intézményben mozgásszervi, járóbeteg- és kardiológiai rehabilitációs tevékenységet végeznek, a járóbeteg kardiológiai rehabilitációban a megyében évente 170–200 ezer, klasszikus mozgásszervi rehabilitációban a megye kétharmada, azaz több mint 300 ezer lakos ellátása tartozik az osztályhoz. Emellett a Tiszántúlon a speciális, gerincvelősérült betegeket is az Oktatókórház látja el nagyrégiós szinten, ami azt jelenti, hogy másfél millió ember tartozik az intézményhez.

DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC
DSC