Összességében hetedik, Nyíregyházán immáron ötödik alkalommal tartotta meg hagyományos oktatókurzusát az Európai Kézsebészeti Társaság a Jósa András Oktatókórházban. A nemzetközi kurzus során a világ vezető kézsebészei és rehabilitációs szakemberei tartottak elméleti és gyakorlati előadásokat. A tanfolyam témáját a mind a négy végtagjukra lebénult, tetraplég betegek legkorszerűbb felső végtagi rekonstrukciós, fogásjavító műtéti eljárásai és a műtéteket követő rehabilitációs kezelések adták.

A kurzuson oktatott műtéti módszer lényege, hogy a sérülés után még épen maradt izmokat a legoptimálisabb helyzetbe hozzák, ennek következtében újra használni tudják felső végtagjaikat a betegek, a kéz fogóereje pedig megsokszorozódik. A műtétet irányított gyógytorna követi, rehabilitációs szakemberek bevonásával

Dr. Turcsányi István, a Jósa András Oktatókórház Ortopédiai Osztályának Astellas-díjas főorvosa 2002-től végez Magyarországon fogásjavító rekonstrukciós műtéteket, amelyek úttörő eljárásnak számítanak hazánkban. Az azóta eltelt időszakban közel 60, az ország minden pontjáról és határon túlról egyaránt érkező betegen végzett el sikeres fogásjavító műtétet, egyes esetekben mindkét felső végtagon.

A Jósa András Oktatókórházat öt éve minősítette a nyaki gerincsérültek, illetve az agyérkatasztrófa és születéskor fellépő oxigénhiány következtében lebénult betegek felső végtagi funkciójavító műtétjeinek országos központjává az Ortopédiai Szakmai Kollégium.

Jan Fridén, svéd kézsebész professzor, a felső végtagi funkciójavító műtétek világhírű specialistája segítette Turcsányi doktort a módszer meghonosításban. Kiváló munka-, és konzultációs kapcsolatukat jól példázza, hogy már nem az első alkalommal szerveztek közösen tanfolyamot.

Fridén professzor elmondása szerint intézményünk minden tekintetben felzárkózott a tetraplégbeteg-ellátó központok élvonalához. A fogásjavító műtétek iránt egyre nagyobb érdeklődés jelentkezik a szakmában, jelen kurzuson 26 sebész és 14 gyógytornász vett részt a világ minden tájáról, sok szakember pedig már csak várólistára fért fel. Mint mondta, annak ellenére is bizalommal tekint a jövőbe, hogy az információhiány miatt sok beteg nem is tud erről az eljárásról.

A sikeres beavatkozások lehetővé teszik, hogy a tetraplég betegek újra képesek legyenek önnállóan ellátni magukat, ezáltal jelenetősen nő életminőségük, csökken kiszolgáltatottság-érzetük, ez segíti őket a társadalomba való visszailleszkedésük folyamatában.