Nagy értékű onkológiai eszközök beszerzéséről szóló szerződés megkötésével befejeződhetnek a Tömbkórház Projekt Onkológiai Tömbjének munkálatai. A beruházás összértéke bruttó 1,8 milliárd forint - jelentették be a témáról tartott sajtótájékoztatón.

Mangol Csilla főigazgató elmondta, az intézet stratégiai programjának, arculatának meghatározó területét jelenti az onkológiai ellátás, ezért is kiemelkedő fejlemény az eszközök beszerzése. A jelenleg is magas szinten folyó ellátás még korszerűbb lesz az új kubatúra kialakításával. A fejlesztés az Országos Onkológiai Intézet szakmai támogatása mellett valósul meg.

Dr. Adorján Gusztáv főigazgató-helyettes kiemelte, az onkoradiológia az az orvosi terület, amely a legkomplexebb interdiszciplináris együttműködést kívánja meg, a klinikumok már készen állnak szakmai tekintetben a legmagasabb szintű ellátásra, ehhez biztosítja most már a technikai feltételeket is az új onkopark. A központ ellátási területe megyei határokon is túlível majd, több mint 600 ezer beteg kezelését teszi lehetővé.

Dr. Erfán József, az Onkoradiológiai Centrum osztályvezető főorvosa elmondta, már indulásakor is megelőzte korát az onkoradiológiai ellátás a Jósa András Oktatókórházban, ezt bizonyítja, hogy az akkor telepített felszerelések még mindig megbízhatóan ellátják munkájukat. Az új eszközök beszerzésével viszont még magasabb szintre léphet a daganatos betegek kezelése intézményünkben, hiszen az alapvetően is jól funkcionáló eszközpark fejlesztése lehetővé teszi egy valóban minden korszerű igényt kielégítő komplex onkológiai központ létrehozását.

Az új Onkológiai Centrum a ma Magyarországon elérhető daganatterápiás kezelések szinte mindegyikének feltételeit megteremti betegek és dolgozók számára egyaránt. Rendkívül jelentős fejlemény, hogy az ambuláns- és fekvőbeteg-ellátás teljes elkülönüléséhez biztosítva lesznek az infrastrukturális keretek. Ezáltal a fekvőbetegek jobb hospitalizációs körülmények között helyezhetőek el, javul komfortérzetük, a járóbetegek ellátása pedig gördülékenyebb lesz. Évente 1000-1200 új beteget látnak el a JAOK Onkológiai Centrumában a kb. 400 visszatérő, folyamatos kezelésben részesülő páciens mellett. A prevalencia adatok alapján a jövőben is növekedni fog a daganatos megbetegedések száma, ezért is létfontosságú, hogy a komplett sugárterápiás rendszer kialakításának eredményeként egyre több beteg teljes körű, legmagasabb szakmai szintű onkoradiológiai ellátására nyílik lehetőség az új központban.

Az új sugárterápiás eszközök közül a két lineáris gyorsító a legnagyobb jelentőségű, ezek tervezőrendszere pontosabb, az élő szöveteket jelentősen jobban kímélő besugárzást tesz lehetővé. A CT szimulátor a diagnosztizálás terén biztosít előrelépést. A sugárterápiás adatok biztonságos kezelésére szolgáló új információs hálózati rendszer pedig szinte teljesen kiküszöböli az emberi figyelmetlenség okozta hibalehetőségeket.

Januártól indul meg az új eszközök Onkológiai Tömbbe való költöztetése, de mivel ezek kivitelezése, az új besugárzástervező-rendszer paramétereinek kalibrációja, üzembe helyezése, majd a munkatársak oktatása minden esetben specifikus, komoly szakmai felkészültséget igénylő folyamat, így a berendezések elhelyezésétől számítva körülbelül két hónap múlva, 2015 nyarán kezdődhet meg a betegek kezelése az új eszközökkel.

Kiemelendő, azonban, hogy a betegellátás a munkálatok idején is folyamatos marad.

Kun József projektvezető kifejtette, mivel a mélyföldszintet, az onkoradiológiai ellátás helyszínét nem lehetett addig befejezni, amíg az ide kerülő csúcsminőségű berendezések típusa nem vált ismertté, az elhúzódó közbeszerzés lezárása kulcsfontosságú. A most megkötött szerződéssel így elhárult az akadály a Tömb befejezése elől. Véleménye szerint a projekt megvalósítása során az orvosszakmai elképzeléseket maradéktalanul sikerült teljesíteni, a kivitelezés felhasználóbarát szempontokat is érvényesít.

 


Vármegyei Etikai Bizottság választás
Gyógyszertárak
Gyakran Ismételt Kérdések
Online előjegyzés
Egészségvédelmi tanácsok
Várólista
Fizető betegellátás
Telefonkönyv
Projektjeink
Dr. Kállay Rudolf Orvostudományi Szakkönyvtár
VEZINFO