Az eredetileg tervezett 688,3 milliós projektet 454,5 millió forint többletforrással támogatja a kabinet, így 1,1 milliárd forintot meghaladó összegből felépülhet az új Sürgősségi Betegellátó Centrum a Jósa András Oktatókórházban. A projekt keretében az ország legrégebbi, 1982-ben alapított Sürgősségi Betegellátó Centruma újul meg a Tömbkórház Projekthez szorosan kapcsolódva, azzal párhuzamosan. – jelentették be a témáról tartott sajtótájékoztatón.

Évi közel negyvenezer beteg ellátásával a Jósa András Oktatókórház Sürgősségi Betegellátó Centruma nemcsak az ország egyik legforgalmasabb, hanem a legrégebbi és a legnagyobb hagyományokkal rendelkező Sürgősségi Osztálya is. A projekt megvalósításával mintegy 600 ezer lakos sürgősségi ellátásának színvonala javulhat jelentős mértékben.

Mangol Csilla főigazgató elmondta, a Sürgősségi Központ projektje zárja érdemben a kórház első EU-s pályázati ciklusát. A Tömbkórház Projekthez hasonlóan az új központ is komoly csúszásokkal indult el a megvalósulás útján, de végül sikerült leküzdeni az akadályokat. A főigazgatónő biztos benne, hogy a korszerű épület egyaránt szolgálja majd dolgozók és betegek javát, és az alapellátással is szorosabb és eredményesebb szakmai együttműködést tesz lehetővé.

Dr. Adorján Gusztáv főigazgató-helyettes szerint bár alakulása idején nóvumnak számított a Sürgősségi Központ az országban, az azóta eltelt időszakban kinőtte önmagát a sürgősségi betegellátás intézményünkben, mert bár a szakmai tudás adott, kubaturálisan már nem képviselhet európai szintet az elavult, szétszórt pavilonrendszer miatt. A jelenleg 4 épületben és 5 helyszínen, nem optimális körülmények között elhelyezkedő sürgősségi ellátási funkciók ezért egy épületben kerülnek elhelyezésre, az elavult pavilonrendszert felváltó egykapus beléptető rendszer pedig hatékonyabb betegirányítást biztosít. Örömét fejezte ki, hogy 3 fedett és 5 aszfaltozott mentőbeálló kialakítása és katasztrófa helyzetekben használt helikopterek fogadására is alkalmas heliport megépítése révén lehetőség nyílik a legmagasabb progresszivitási szinten működő központ megvalósítására. Hangsúlyozta, hogy megyei, városi szinten is összehangolt erőfeszítésekre és gondolkodásra van szükség a projekt sikeréhez, hiszen a központ megvalósítása közös érdek. Ahogyan az ország első sürgősségi központjának megalapításával úttörőnek számított, úgy újra országos modell lehet a Jósa András Oktatókórház a hazai egészségügyben.

Dr. Domokos Gabriella, a Sürgősségi Betegellátó Centrum osztályvezető főorvosa abban látja a projekt lényegét, hogy az új központ felépülésével a jelenlegi sürgősségi ellátás szétaprózottsága megszűnik, koncentráltabban lehet a betegeket ellátni, és a diagnózishoz szükséges vizsgálatokat elvégezni. Az új épületben a laboratóriumtól, a modern diagnosztikai berendezésekig minden a szakemberek rendelkezésére áll majd, ami lehetővé teszi a betegút azonnali indítását, így a betegek egy épületegységben, a lehető legrövidebb távolságon belül és idő alatt részesülhetnek a megfelelő szakorvosi ellátásban.

Kun József projektvezető elmondása szerint a tervek elkészítése során arra törekedtek, hogy a keretekhez mérten minden tekintetben az orvosszakma elképzelései valósuljanak meg. A sürgősségi központ a kórház „lelke”, meghatározza, hogyan működjön az intézmény, ezért is kulcsfontosságú a vállalkozás sikere. Bár július közepén fedezethiány miatt eredménytelennek kellett nyilvánítani a projektet, a döntéshozók megértették jelentőségét, és plusz költségforrást biztosítottak, így október végétől a legnagyobb akadály is elhárult megvalósítása elől. A beruházás előkészítő munkálataira, így a közművek és a mentőbeállók építésének megkezdésére már kivitelezői szerződéssel rendelkeznek. Az épületkialakítás a közbeszerzés lezárása után, február végén, március elején indul, továbbá megkezdődik a radiológiai eszközök beszerzése is.

Az 1473 négyzetméteres, modern orvosi eszközökkel felszerelt központot a tervek szerint 2015. október 31-én adják át.

 


Vármegyei Etikai Bizottság választás
Gyógyszertárak
Gyakran Ismételt Kérdések
Online előjegyzés
Egészségvédelmi tanácsok
Várólista
Fizető betegellátás
Telefonkönyv
Projektjeink
Dr. Kállay Rudolf Orvostudományi Szakkönyvtár
VEZINFO