Korányi Sándor Pesten született, 1866.06.18-án. Édesapja Korányi Frigyes, a kiegyezés utáni korszak egyik legkiemelkedőbb orvosa, akadémikusa, az egészségügyi reformok egyik kidolgozója és megvalósítója, a magyar belgyógyászat megalapítója volt. Érdemei elismeréseként bárói rangot kapott. 1863-ban Nagykállóban szükségkórházat alapított, melynek jogutódjaként 1899. november 20-án 165 ággyal megnyitott az Erzsébet közkórház, a későbbi Jósa András Kórház.
Anyja, Bónis Malvin a klasszikus anyaszerepben nevelte négy gyermekét és támogatta férje karrierjét
Felmenői Kornfeld - majd 1848-tól Korányi nevet viselő - Viktor Máramaros vármegye főorvosa, János Szatmárnémeti orvosa, Sebaldus nagyapja pedig, - aki még Prágában született - Nagykállón telepedett le és Szabolcs vármegyében praktizált, a vármegye tekintélyes orvosaként.
Ilyen családi háttérrel egyértelmű volt, hogy Sándor, mint a család legidősebb fiú gyermeke szintén orvos lesz. Orvos nagyapja Sebald is velük élt, ami nagyban befolyásolta ezt a döntését.
Orvosi oklevelét 1888-ban Budapesten szerezte, de már 1884-től bonctani demonstrátor, 1887-től pedig gyakornok a kórbonctani tanszéken.
Több alkalommal külföldön tanulmányozta az élet- és kórtani vizsgálatokat, többek között a Hoppe-Seyler strasburgi orvosi biokémiai intézetében is járt.
Visszatérve Magyarországra, az orvosi pályát 1889-ben édesapja belklinikáján kezdte. 1891 - től egy évig élettant, szövettant, és természettant oktatott helyettes tanárként az állatorvosi akadémián, majd a budapesti egyetemen magántanári habilitációt nyert idegrendszer kísérleti és gyakorlati kór- és gyógytana tárgykörből.
Felfutó szakmai sikerét azonban beárnyékolta a politika. Rendelet született, mely „megtiltja, hogy professzorok fiai atyjuk intézetében vagy klinikáján alkalmaztassanak, mint asszisztensek vagy adjunktusok”
Így került Bókay Sándor kórházába, a Stefánia-gyermekkórházba, ahol az idegbetegek rendelő orvosa lett, majd a Szent István kórház orvosaként, szerényebb körülmények között ugyan, de folytathatta kutatásait. Itt, a Szent István Kórház I. Belgyógyászati klinikáján nevezték ki adjunktussá is, ahol rendkívüli tanárként oktatott és a számára felállított belső betegségek diagnosztikája elnevezésű tanszéket vezette.
1909-ben megtartotta akadémiai székfoglalóját, közben apját a király bárói rangra emelte, amely apáról fiúra száll és kinevezik az újonnan létrehozott III. sz. Belgyógyászati Klinika iskolateremtő igazgató tanárává, ahol 27 évig, 1936-ig dolgozott.
Közben megházasodott és sorra születtek gyermekei is.
A klinika igazgatójaként megnyílnak a lehetőségei a kutatásra, de közbeszól az első világháború. Hadikórházat vezet a háború alatt, a klinika személyzete pedig szétszóródik. Nem kis feladat a háború után talpra állítani újra a kórházat, de rendkívüli szervező egyéniségével és külföldi adományokból sikerül.
Magánéleti gondok is sújtják. Első szülött fia Sándor az akkoriban gyógyíthatatlan autoimmun betegséggel küzd és 29 évesen meg is hal. Feleségétől is elválik és megpróbál ugyan a munkába temetkezni, de 1931-ben jelentkezik az első anginás rohama, majd 1934-ben szívrohamot kap és állapota folyamatosan romlik.
A pénzügyi válság okozta nagy egyetemi leépítések során intézményét megszüntették, őt pedig a hetvenedik életévét betöltvén nyugdíjazták egészségi állapotára hivatkozva. Agyvérzésben, Budapesten bekövetkezett haláláig - 1944. április. 12. – visszavonultan él, idősebb lánya gondozásában.
Egy zűrzavaros időszakban hal meg, így méltó temetése sem lehetett. Néhány tanítványa volt jelen végső búcsúztatásán.
A volt klinikájának épületben ma az I. sz. Belgyógyászati Klinika működik és az akkori Ludoviceum utca ma az ő nevét viseli.
Kiemelkedő tevékenységei
Már a klinikai tanulmányok megkezdése előtt az alkalmazott élettannal foglalkozott, felismerve, hogy a jövő orvostana az „alkalmazott physiologián” nyugszik
Elsők között alkalmazott fizikai-kémiai módszereket az orvoslásban és alapvető kutatásokat végzett a vesebetegségek terén.
Elsőként határozta meg a veseelégtelenség fogalmát, a korszerű veseélettan és –kórtan nemzetközileg elismert alakjaként.
Felismerte és bevezette, a vesék koncentrálóképességének vizsgálatához a vizelet fagyáspont csökkenésének mérését, amit később az egyszerűbb fajsúlymérés váltott fel.
Kutatásai tették lehetővé a diffúz kétoldali vesebetegségek funkcionális vizsgálatát.
Elsőként állapította meg az oxigén parciális nyomásának szerepét a magaslati vörösvértestszámok (polyglobulia) kialakulásában.
Elsőként alkalmazott cytostatikumot a leukémia kezelésében, osztályozta a vérzékenységeket, (haemorrhagias diathesis) de írt az öregedésről, az alkatról és a homeopathiáról is.
A tuberkulózis akkoriban népbetegségnek számított, így a BCG-oltások kezdeményezője az 1920 - as években
Munkássága a belgyógyászat csaknem minden területére kiterjedt. Sokat foglakozott a szív, a keringés betegségeivel, a magas vérnyomás, a vörösvértestek (polyglobuliák) számának kóroktanával.
Korányi Sándor érdeme volt - az akkor forradalmi jelentőségű - funkcionális szemlélet bevezetése az orvoslásba, az alaptudományok és alapkutatás beépítése a klinikai munkába és az orvosi tevékenység magas etikai szintű művelése. Mindezek oktatása, meghonosítása a hazai orvoslásban, a Korányi-iskola kiteljesítésében. Tanítványainak tudhatta Bálint Rezsőt, Haynal Imrét, Hetényi Gézát, Magyar Imrét vagy Rusznyák Istvánt, akik még hosszú évekig voltak a magyar belgyógyászat és orvosképzés meghatározó szellemei. Közvetítésükkel élt tovább és öröklődött a „betegközpontú” a Korányi – iskola etikai tanítása.
Közélet
1927-től az egyetem orvoskara képviseletében felsőházi tag, s így sokat tesz az orvostudományi kutatások és az orvosképzés és továbbképzés érdekében, de érzékeny a szociális és népegészségügyi kérdésekre is.
A Magyar Tudományos Akadémiának 1915-ben levelező, 1935-ben tiszteletbeli, majd 1937-ben rendes tagja lett.
Tagjává választotta a hallei Leopoldina Német Természettudományi Akadémia, illetve tiszteletbeli doktorává több egyetem: Breslau (1930), Lyon (1932), Szeged (1933,) Pécs és Athén.
Publikálás
Számos publikációja ismert. Szerzője „A központi idegrendszer tipicus diagnosztikája”, és „Az Ideggyógyászat alapvonalai” című könyveknek, de munkatársa „A Belgyógyászat kézikönyve, a Magyar Orvosi Archívum, az Orvosi Hetilap és a Pallas Nagy Lexikon” -nak is.
Három jelentős cikke, Vizsgálatok a vizeletelválasztó rendszer működésére vonatkozóan (Magyar Orvosi Archivum, 1894) A leukaemia kezelése benzollal (Orvosi Hetilap, 1912) Élettan és orvosi tudomány (Orvosképzés, 1932) Az öregedés lényegére vonatkozó megállapításai máig időszerűek
Az Ő emlékére rendezik évente a Korányi Sándor Hipertónia – Nefrológia napot.
Források:
- Fazekas Árpád: A nyíregyházi Erzsébet Közkórház Centenáriuma: 1899 - 1999. –Nyíregyháza, 1997.- p.: 206
- A legnagyobb magyar belgyógyász: Korányi Sándor In.: Amiről az orvos nem mindig beszél 2021. június p.: 49-51.
- http://www.bel1.semmelweis.hu
- https://www.doki.net/tarsasag/nephrologia/hirek.aspx?&nid=35813&cid=32
- https://koranyiandras.hu/baro-koranyi-frigyes-es-a-koranyi-orvosdinasztia/
- http://orvostortenet.hu
Bede Józsefné
Könyvtárvezető