„A gyász az ár, amit meg kell fizetnünk azért, hogy volt merszünk szeretni.”
(Yalom)

Veszteség-feldolgozó csoport indul a Jósa András Oktatókórház Szülészeti-Nőgyógyászati Osztályán.

A Vendégbabákat a családok soha vagy csak rövid időre ölelhetik magukhoz. A várandósság alatt vagy a szülés környékén a várt csodát, az örömöt felváltja a mérhetetlen gyász, a veszteség.

A VENDÉGBABÁK csoport a vetélés, halvaszülés vagy a baba korai halála utáni gyász támogatását, a fájdalom enyhítését szolgálja. A sorstársközösségen alapuló csoportban a gyászoló megtapasztalja, hogy másnak is hasonló fájdalommal kell megküzdenie. Lehetősége van arra, hogy megértésre találjon, gondolatait és érzéseit megossza a csoporttagokkal, a csoportvezetővel. Mások tapasztalataiból erőt meríthet arra, hogyan vészelje át élete talán legnehezebb időszakát.

A csoportba egyedül és párban is lehet jelentkezni, a veszteség nem csak az édesanyát érinti, de ugyanolyan nehéz lehet párjának is feldolgoznia a fájdalmát. Ha a párok együtt vesznek részt a csoportmunkában, egymást is segíthetik a gyászfeldolgozás folyamatában.

A foglalkozássorozat 10 alkalmas. Előre meghatározott időpontokban kéthetente, hétfői napokon 17.00-19.00 között lesznek a csoportülések.

A csoport az első két alkalommal nyitott, itt még van lehetőség csatlakozásra, majd a második alkalom végén zárttá válik, új jelentkezőt nem fogad. Külön egyeztetéssel, az első alkalom előtt a jelentkezővel egy előzetes beszélgetésre kerül sor, ahol részletesebb felvilágosítást kaphat a programról, a kérdéseire pedig választ a csoportvezetőtől.

Első időpont: 2022. május 30.

Helyszín: Jósa András Oktatókórház, Szülészet-Nőgyógyászati Osztály, 3. emeleti megbeszélő.

A csoportlétszám: maximum 6-10 fő

A Vendégbaba csoportban a részvétel ingyenes.

A csoport vezetője Kerepesi-Keresztúry Gabriella, alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus-jelölt, perinatális szaktanácsadó, gyászcsoport-vezető.

A foglalkozást személyes jelenlétre terveztük, amennyiben a járványhelyzet megköveteli, lehetőség van online formában folytatni a csoportfoglalkozásokat.

ELŐZETES BEJELENTKEZÉS SZÜKSÉGES a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen vagy a +36/20-260-1110 telefonszámon.

Kérdés esetén keressen bizalommal elérhetőségeimen!