Október 10-e a Lelki Egészség Világnapja, mely ez évben is alapját képezte a Pszichiátriai Ápolók Nemzetközi Konferenciájának.

Az SZSZBMK tagintézményeiben a pszichiátria szakterületének képviselői aktív résztvevői minden hazai és nemzetközi tudományos fórumnak. Az intézményeinkben elért eredmények méltón képviselik a minőségi és szakmailag is kiemelkedő pszichiátriai szakápolás területét. Szakápolóink a mindennapos megfeszített munka és túlterheltség mellett is kiemelt figyelmet fordítanak a folyamatos önképzésre és minden lehetőséget megragadnak a szakmai fejlődésre, ennek a törekvésnek a jegyében képviselték intézményünket a tudományos ülésen is.

Az idei konferenciát a MESZK Pszichiátriai és Mentálhigiénés Ápolási Tagozata szervezte, a Budapesten megrendezésre kerülő tudományos ülés lehetőséget biztosított a visegrádi négyek országainak a szakmai kapcsolatok bővítésére, és az ismeretek, eredmények átadására. A konferencia első ízben 2011-ben került megrendezésre a szlovák, a cseh, a lengyel és a magyar pszichiátriai ápolók országos szervezeteinek közreműködésével

A nemzetközi konferencia huszonhat előadásából ötöt az SZSZBMK munkatársai prezentáltak, valamint üléselnöki teendőkben is feladatot kaptunk. Valamennyi előadásunkat magas szakmai színvonal jellemezte, az aktuális problémákat, a bizonyítottan a szakmai fejlődést támogató indikátorképzést, a XXI. század kihívásait, a terápiák hatékonyságának elemzését tárgyaló prezentációk széles látókörünknek adták tanúbizonyságát.

A szakmai program mellett a személyes kapcsolatok építésére is lehetőségünk nyílt, melynek során a határokon túlról érkező szakemberekkel is értekezhettünk. A 2017-es évben folytatódik a nemzetközi konferencia, melynek szervezési jogát Prága kapta.

Gratulálunk valamennyi előadónak és társszerzőnek!


Virág Jánosné
telephelyi ápolási igazgató-helyettes
Sántha Kálmán Szakkórház

2016 10 18 pszichiatriai apolok konferencia