Április 14-én lakossági fórummal egybekötött sajtótájékoztatót tartottak Mátészalkán, melynek témája a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház mátészalkai telephelyén megvalósuló rekonstrukció munkálatainak jelenlegi állása, illetve további mérföldköveinek bemutatása volt.

A helyi lakosok mintegy félszázan vettek részt a fórumon, alátámasztva Hanusi Péter polgármester szavait, miszerint a mátészalkaiak számára különösen fontos kérdés a kórház sorsa, hiszen már rendkívül időszerű volt az intézmény fejlesztése. Hangsúlyozta, türelemre lesz szükség a lakosság részéről a munkálatok ideje alatt, ugyanakkor töretlen támogatásáról és együttműködéséről biztosította a kórház vezetését és a projektmenedzsmentet.

Dr. Szondi Zita főigazgató-helyettes elmondta, a fejlesztés egyrészt elavult épületek elbontását és felújítását, a jelenlegi pavilonstruktúra felszámolását, másrészt új épület építését, az osztályok funkcionális kapcsolatainak optimalizálását és eszközbeszerzést foglal magába. A kivitelezés befejeztével XXI. századi követelményeknek megfelelő, komfortos és színvonalas komplexum készül el. A szakmai, egészségpolitikai szempontokkal teljes összhangban megújuló, épülő kórház fenntartható, racionálisan működtethető intézmény lesz.

A jelenlegi helyzetet áttekintve részleteibe menően ismertette, az egyes osztályok mely helyszíneken működnek a munkálatok átmeneti időszakában.

Az alábbi linkekre kattintva részletesen tájékozódhatnak a költözésekről, illetve a kivitelezés idején érvényes közlekedési és parkolási rendről:

http://www.szszbmk.hu/msz-hirek/355-atmeneti-valtozasok-a-korhazi-betegellatasban

http://www.szszbmk.hu/msz-hirek/347-kozlekedesi-es-parkolasi-rend-valtozas

Komán Attila projektvezető bemutatta a közel 2 milliárd ft értékű beruházás során megvalósuló fejlesztéseket.

A projekt keretében a jelenlegi széttagolt szakrendelői struktúra helyett egységes, központosított járóbeteg-ellátás és betegirányítás kerül kialakításra a kórház központi épülettömbjének földszinti részén. Ez részben a meglévő épületrészek felújításával, átépítésével, a főbejárat nyitott, gyalogosforgalmú részének beépítésével, valamint a megszűnő régi Szülészet-nőgyógyászati épülettömb helyén megépülő új, a Hotel-diagnosztikai és Belgyógyászati tömböt összekötő egyszintes szakrendelő megvalósításával jön létre.

Az Intézeti Gyógyszertár és a jelenleg külön telephelyen működő Tüdőgondozó beköltözik a 65 ágyas pavilon földszintjére.

A műtéti tevékenységek fejlesztése, bővítése is megtörténik, amelynek feltételei a felújított Központi Műtőben adottak, a sebészeti eszközbeszerzés folyamatban van.

A Szülészet-nőgyógyászati Osztály átköltözik a Központi Tömbbe, közvetlenül a műtőblokk és az Intenzív Osztály fölé, így egy helyen kerülnek elhelyezésre a kiemelt funkciójú, operatív betegellátó osztályok, a régi, korszerűtlen Szülészet-nőgyógyászati épületrész lebontásra kerül.

A betegellátáshoz kapcsolódó diagnosztikai tevékenységek közül jelen fejlesztések eredményeként megtörténik a központi röntgen digitalizálása, a digitális tüdőszűrés integrálása a Központi Radiológiai Osztályra. A digitalizálás lehetőséget teremt a teleradiológia bevezetésére az intézményben.

A Központi Sterilizáló meglévő kapacitásának bővítése és a géppark cseréje következtében képes lesz kiszolgálni a műtéti tevékenységet végző telephelyeket.

Az Intenzív Osztály és az aneszteziológiai ellátás eszközparkja megújul, kibővül.

A neurológiai épület felújításra, a Belgyógyászati Osztály kubatúrája átdolgozásra kerül, 4 ágyas, saját vizesblokkal rendelkező kórtermek kialakításával.

A teljes fejlesztés és beruházás eredményeképpen az ambuláns betegutak lerövidülnek és letisztulnak, ezáltal nő a betegbiztonság. Minden szakrendelés egy összefüggő épülettömbön belül megközelíthetővé válik, a diagnosztikai egységek közvetlenül, rövid úton elérhetőek lesznek.

Az épületegyüttesen belül komplex, teljes akadálymentesítés valósul meg. A gépjármű- és gyalogosforgalom, valamint a mentőforgalom elkülönül, az intézmény területén könnyen megközelíthető parkolót alakítanak ki.

A fejlesztés várhatóan októberre fejeződik be.