MAITT Északkelet-Magyarországi Szekciójának tavaszi vándorgyűlése

Festői helyszínen, a nagyari Luby Kastélyban került megrendezésre 2016. április 30-án szombaton a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság (MAITT) Északkelet-Magyarországi tavaszi vándorgyűlése.

A kiváló szakmai programot Dr. Szűcs Attila a szekció elnöke állította össze, aki aktuális, nagy érdeklődésre számot tartó témakörökre alapozva hívott meg olyan, magas szakmai színvonalat képviselő előadókat, akik az adott kérdésekben, témakörökben kiemelkedő gyakorlattal rendelkeznek.

További szervezési és technikai segítséget a rendezvény házigazdái a Fehérgyarmati Kórház és Gyógyfürdő munkatársai nyújtottak.

A tudományos rendezvényen meghívottként nagykárolyi és beregszászi kollégák is részt vettek.

A több mint 100 fő részvételével lezajlott tudományos program mind az orvosok, mind a szakdolgozók számára ingyenes volt.

Az utólagosan akkreditálásra kerülő ülést dr. Szondi Zita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Oktatókórház orvos-igazgatója, valamint Dr. Szűcs Attila elnök nyitotta meg.

Az ülés első szekciójában Dr. Kovács Gábor orvos-igazgató helyettes a Fehérgyarmati Kórház és Gyógyfürdő Intenzív Terápiás Osztályát mutatta be, majd Prof. Dr. Fülesdi Béla üléselnök az Intenzív osztályos szedálásról, fájdalomcsillapításról tartott előadást.

A további 12 speciális szakmai blokkban kiemelt hangsúlyt kapott többek között a koponyasérültek, a gyermekkori traumás sérültek intenzív ellátása, az akut tüdőembólia terápiája, a biztonságos antikoagulás, a súlyos perioperatív vérzés ellátása, a szeptikus betegek kezelése, a szervdonáció.

Üléselnökként közreműködött továbbá Dr. Molnár Csilla PhD, egyetemi docens, aneszteziológus-intenzív terápiás, valamint kardiológus szakorvos, a debreceni Idegsebészeti Intenzív Osztály vezetője, Dr. Daruka Irén a Jósa András Oktatókórház AITO részlegvezető főorvosa, Dr. Szedlák Balázs, a Miskolci Megyei Kórház KAITO osztályvezető főorvosa, a szekció vezetőségi tagja, Dr. Szentkereszty Zoltán a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet AITO osztályvezető főorvosa.

Zárásként dr. Szűcs Attila elnök úr beszámolt a MAITT Északkelet-Magyarországi Szekciójának 2015. évi működéséről.

A Tudományos Ülés pillanatai képekben fotógalériánkban tekinthetik meg:
MAITT Északkelet-Magyarországi tavaszi vándorgyűlése képekben

Köszönjük támogatóinknak, akik nélkül mindez nem kelhetett volna életre:
Orion Pharma, Replant Cardo, Boehringer Ingelheim, CSL Behring, Elpumps, Rehab Kelet Kft, Adj Isten Szatmárban, Kenyérgyár - Nagyvarsány, Filep Józsefné - Tiszaszalka, Mobiol-Trade Kft. - Milota, Organic Kingdom Kft. - Kölcse, Kölcsei Kenyér Kft., Kölcse Gabona Kft., Mándi Krisztina - Fehérgyarmat, Nagy Elek egyéni vállalkozó