In memoriam Adorján Gusztáv

Döbbenet, csend és fájdalom…

Életének 67. évében, 2020. október 21-én elhunyt dr. Adorján Gusztáv Tamás, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.

Dr. Adorján Gusztáv Tamás 1954. április 7-én született Kérsemjénben, református papi család második gyermekeként. A Debreceni Református Kollégiumban 1972-ben érettségizett.

Származása és politikai okok miatt érettségi után nem vették fel az orvosi egyetemre, ezért két évet dolgozott a DOTE Biológiai Intézetében, majd a KÖJÁL-ban és a DOTE Igazságügyi Orvostani Intézetében. Sikeres felvételi után társadalmi szerződést kötött Szabolcs-Szatmár-Bereg megyével, így biztosítva végzés után helyét a megyei ellátásban. Az egyetemi évei alatt aktívan kosárlabdázott a DEAC-ban. Orvosi diplomáját 1980-ban kapta a Debreceni Orvostudományi Egyetemen.

Az egyetem elvégzése után a nyíregyházi Megyei Kórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályán kezdett dolgozni, és bár vezetői feladatai később elszólították a mindennapi orvoslástól, de négy évtizedig, halálig hű maradt választott szakterületéhez. Szakmai pályafutása során a szülészet csodálatos tevékenysége mellett a nőgyógyászati onkológia és az onkosebészet területén végzett kimagasló munkát. Jelentős szerepet vállalt a kórház nőgyógyászati onkológiai sebészeti profiljának fejlesztésében, alakításában, új eljárások országosan is kiemelkedő számú és magas színvonalú alkalmazásában, a legkorszerűbb műtéti technikák bevezetésében. Szakterületén rendszeresen tartott előadásokat és jelentetett meg tudományos publikációikat. 2008-ban Eisert Árpád-díjban részesült a megye szülészeti-nőgyógyászati ellátásában betöltött szerepéért.

Szakmai munkája elismeréseként a Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társaságának vezetőségi tagja, a Magyar Méhnyakkórtani és Kolposzkópos Társaság főtitkára, a Nőgyógyászati Onkológia Folyóirat szerkesztőbizottságának tagja volt. Ezen kívül tagja volt számos egyéb szakmai társaságnak: a Magyar Nőorvos Társaságnak, a Nőgyógyászati Ultrahang Társaságnak, a Nőgyógyászati Endoszkópos Társaságnak és a Cervixpathológiai Szekciónak is.

2010 júliusában nevezték ki a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának, majd az egészségügy állami kézbe vétele után, 2013-ban a négy kórház integrációjaként létrejött Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgató-helyettesének. 2014-ben a Debreceni Egyetemen diplomát szerzett egészségügyi manager specialista szakon.

2015. február 25-től 2020. október 21-én bekövetkezett haláláig volt az intézmény főigazgatója.

Főigazgatóként a kezdetektől aktívan részt vett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye négy kórháza jogi, szakmai és gazdasági integrációjának végrehajtásában, melynek eredményeként országosan is mintaértékű modell jött létre. A tagkórházak együttműködését szakmai egyeztetések előzték meg, és sikerült letenni az egységes, magas színvonalú, modern egészségügyi ellátás alapjait, így javult a megyében az egészségügyi ellátás hatékonysága, az ellátáshoz való hozzáférés és esélyegyenlőség, a működés biztonsága.

„Történelmet írunk”, hangsúlyozta a Tömbkórház átadó ünnepségén, 2015 decemberében. És valóban: vezetése alatt nagy értékű beruházások és fejlesztések valósultak meg több telephelyen.

Ebben segítségére volt aktív közéleti tevékenysége, karizmatikus személyisége is, mellyel tömegeket tudott megmozdítani, segítségül hívni szeretett kórháza, városa, megyéje számára. Igazi patriótaként lelkesen támogatott minden építő kezdeményezést, büszkén hirdette a régió értékeit, és mindent megtett annak fejlesztéséért. 2010-től, már a 3. ciklusban tagja volt Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának. A testületben a Fidesz-KDNP frakció vezetője, 2011 szeptemberétől a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottság elnöke volt. 2016-ban Nyíregyháza Város Díszpolgárává választották.

Az egyház, a kereszténység, a református szellemiség gyermekkorától természetes közege volt. Életét a hit nélkül el sem tudta volna képzelni. Vallotta, hogy „a fentről kapott tálentumainkat a lehető legjobban kell alázattal kamatoztatnunk, hiszem, hogy gyógyítani és gyógyulni is csak hittel lehet”. Három cikluson át volt presbiter Nyíregyháza-Városi Református Egyházközségben, emellett a Nyírségi Egyházmegye tanácsnoki, majd 2015-től a Tiszántúli Egyházkerület főgondnoki tisztségét is betöltötte.

A munkán, kórházvezetői, közéleti feladatain túl életében legfontosabbnak a családja szeretetét tartotta. Még ma is jó egészségnek örvendő édesanyja, felesége, három gyermeke, három unokája töltötte be szabadidejét. Szenvedélye volt a horgászat, a síelés. Igazi társasági emberként életszeretete, humora, másokat is magával sodró lendülete azonban nem csak családjának, közvetlen barátainak is hiányozni fog.

Szívügye volt a kórház, ismerte minden nyűgét és baját, szerette minden értékét, tisztelte kollégái szakmaiságát. A kórház élén, a megbonthatatlan közösséggé formált menedzsmenttel együtt minden követ megmozgatott, hogy a betegek és a dolgozók érdekeit képviselje, védje és szolgálja.

Életpályája mindannyiunk előtt példaként állhat.

Az Intézmény főigazgatóját, dr. Adorján Gusztávot saját halottjának tekinti.

Szelleme, lendülete, sugárzó szeretete mától emlékünkben él.

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Vezetősége