Magyarországon megyénk rendelkezik az egyik legmagasabb születésszámmal. A veszélyhelyzet azonban a szülés biztonságos levezetését is olyan szigorú szabályok bevezetésével érinti, melyekkel a kismamát, a születendő gyermeket és az egészségügyi személyzetet is óvni kívánjuk.

Ha a várandós anyukánál beindul a méhtevékenység, elfolyik a magzatvíz, vagy a szülés beindulásának egyéb jeleit tapasztalja a kismama, akkor keresse fel a Szülészeti Sürgősségi Ambulanciát (Szülészet épülete fsz., hátsó bejárat). Arra kérjük azonban a kísérőt, hogy a váróteremben lehetőség szerint ne tartózkodjon a kismama mellett, ezzel is csökkentve a várakozók számát.

A miniszteri utasítás szerint engedélyezett, hogy a kismama kérésére hozzátartozó is jelen legyen a szülésnél. Kellően megfontolt esetben a csak bizonyítottan egészséges állapot és egy kitöltött nyilatkozat a feltétele ennek, mely arra hivatott, hogy kiszűrje a járvány terjedésének kockázatát. Szülészeti Osztályunk áttért a korai hazabocsájtásra, mely a jelenlegi jogszabályoknak megfelelően 72 óra eltelte és panaszmentesség esetén történhet. Addig a telefonos kapcsolattartást javasoljuk.

Dr. Pap Károly, a Jósa András Oktatókórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa szerint a szülést követően továbbra is lehetőséget kell biztosítani az újszülött és az édesanya közvetlen kontaktusára, illetve az édesapa is találkozhat az újszülöttel, de ez az idő most lerövidül. A szakma jelenlegi tudása szerint a kismama és az újszülött sem védett a koronavírus ellen.

A Családbarát Szülészet pályázatának köszönhetően már átadták a felújított épületszárnyat, így jelenleg egy, maximum két kismama kerülhet egy szobába.

A Szülészet-nőgyógyászati Osztály felkészült a COVID-19-gyanús kismamák fogadására, elkülönítésére is. Az osztály dolgozói mind tudásban, mind védelmi eszközökben felkészültek az ellátásra.
A járvány ideje alatt is folyamatos a várandósgondozás, biztosítva a megye kismamáinak ellátását. Jelenleg telefonos tanácsadást vehetnek igénybe az érintettek.

A hozzátartozó természetesen küldhet csomagot a kismamának, ennek lehetőségét is megszerveztük, ebben a személyzet és a biztonsági szolgálat is segít.

A szigorodó feltételeket eddig mindenki elfogadta, ezt az együttműködést köszönjük a kispapáknak és hozzátartozóknak egyaránt. Mindenki, köztük a várandós anya, a hozzátartozói, az egészségügyi személyzet is a biztonságra törekszik ebben a nehéz helyzetben. A szociális kapcsolatok leszűkítésével a járvány terjedését is akadályozhatjuk, most ez fokozottan igaz a babát váró családokra is.


Az új koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében az alábbi óvintézkedések betartása szükséges:

- Mosson kezet rendszeresen és alaposan, legalább 20 másodpercig, szappannal és folyó vízzel, vagy tisztítsa meg kezét alkoholos kézfertőtlenítővel! Hazaérkezés után ételkészítés előtt és közben, étkezés előtt, WC-használatot követően, tüsszentés, köhögés, orrfújás után, beteggel való érintkezés előtt és után, állatokkal vagy állatok ürülékével való érintkezés után!

- Szemhez, szájhoz, archoz ne nyúljon, illetve csak kézmosást követően!

- Szellőztessen rendszeresen!

- Otthonában rutinszerűen tisztítsa a gyakran megérintett felületeket (például: asztalok, ajtókilincsek, villanykapcsolók, fogantyúk, íróasztalok, WC-k, csapok, mosogatók és mobiltelefonok)!

- Javasolt a gyermekek által használt játékok, eszközök napi fertőtlenítő tisztítása.

- Kerülje a nagy tömeget, zárt légterű helyiségeket!

- Kerülje az érintkezést olyan beteggel, aki köhög, tüsszög, lázas – legyen bármilyen oka is a betegségnek (influenza, bakteriális fertőzés, egyéb)!

- Köhögéskor, tüsszentéskor használjon papírzsebkendőt, amit használat után azonnal dobjon el! Amennyiben erre nincs lehetősége, ne a kezébe köhögjön, illetve tüsszentsen, hanem a behajlított kar könyökhajlatába!

- Amennyiben Ön beteg, tartson távolságot másoktól! Tartózkodjon a másokkal történő szoros fizikai érintkezéstől, lehetőleg használjon külön WC-t és mosdót, külön étkészletet és külön törülközőt!

- Használjon maszkot, ha légzőszervi tünetei vannak (köhögés, tüsszentés), ezzel védje a környezetében lévőket!

- A szoptatási gyakorlaton ne változtasson, a lehetőség szerinti leghosszabb ideig szoptasson!


További segítségre van szüksége?

Amennyiben további kérdés merül fel Önben, hívja a következő telefonszámok egyikét:

Jósa András Oktatókórház Szülészet-nőgyógyászati Sürgősségi 06-42/599-700/1607

Nyíregyháza Stadion utcai Szakrendelés 06-42/400-643

Fehérgyarmati Szülészet-nőgyógyászati Szakrendelés: 06-44/511-511/103

Vásárosnamény: 06-45/ 570-770/350

Mátészalkai Nőgyógyászati Ügyelet 06-44/501-562