Tisztelt Betegünk!

Az új koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt prof. dr. Kásler Miklós miniszteri rendelettel módosított egyes egészségügyi tárgyú korábbi rendeleteket.

A módosítások célja, hogy a fertőzésveszélyes ellátások száma csökkenjen, az egészségügyi kapacitások a védekezésre koncentrálódhassanak, az ellátók adminisztratív terhei csökkenjenek és a sürgős szükség körébe tartozó ellátásokra tudjuk koncentrálni erőforrásainkat.

A fertőzés terjedésének visszaszorítását szolgálják azok az intézkedések is, amelyek csökkentik az orvos-beteg-találkozás szükségességét. Ezért intézményünkben szűkítettük a szakorvosi ellátások kapacitását, kérjük, jelenleg érvényben lévő időpontjában a veszélyhelyzet miatt ne jelenjen meg a rendelésen. Természetesen vizsgálatára sort kerítünk a járványhelyzet elmúlta után, melynek időpontjáról levélben fogjuk értesíteni Önt.

Az emberi erőforrások minisztere utasítást adott ki arról is, hogy a veszélyhelyzet végéig, a sürgőssé váló műtétek kivételével, az intézmények halasszák el az ütemezett műtéteket. Erről szintén tájékoztatást kapnak írásban az érintettek.

2020. március 17-től szakmaspecifikus sürgősségi szakrendeléseket vezetünk be telephelyeinken. A sürgős ellátás az életveszély vagy tartós egészségkárosodás elkerülése érdekében végzett ellátást jelenti. (Eütv. 3. § i) sürgős szükség: az egészségi állapotban bekövetkezett olyan változás, amelynek következtében azonnali egészségügyi ellátás hiányában a beteg közvetlen életveszélybe kerülne, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodást szenvedne).

A szakmaspecifikus sürgősségi szakrendelésekről hamarosan tájékozódhatnak honlapunkon és Facebook-oldalunkon.

Együtt, egymást segítve tudunk úrrá lenni a nehéz helyzeten! Köszönjük, hogy a helyzet elfogadásával segíti munkánkat!

Tisztelettel:

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház vezetősége