Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Magyar Ápolók Napján az egészségügyi szakdolgozókat!

Tudjuk, hogy az ápolói hivatást nem lehet belső motiváció nélkül végezni. Nap mint nap tapasztaljuk a körülmények nehézségeit, az egészségügyben dolgozók fizikai és lelki leterheltségét.

Ennek ellenére munkatársaink többsége tesz az ellen, hogy a körülmények nehézsége ellenére se rekedjen meg a középszerűségben. A dolgozóink többsége több képzésen vett és vesz részt, szerez speciális ismereteket, amelyek a napi munkájukat segítik. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház vezetése is arra törekszik, hogy motiválja munkatársait a képzéseken való részvételben, hiszen a naprakész tudás azt a színvonalat erősíti, emeli, amellyel a hozzánk forduló betegeken szeretnénk segíteni.

A legfontosabb érték egy intézménynél a humánerőforrás, az ember, aki nélkül nem létezik magas színvonalú gyógyítás és ápolás. Az Önök munkája alappillére a kórház működésének. Mert egy közösség számára óriási erőt jelent, ha a dolgozóiban hivatástudat van. A Magyar Ápolók Napján, Kossuth Zsuzsanna születésnapján ötven munkatársunk részesül kitüntetésben áldozatos és példamutató munkájáért, az elismerés azonban mindannyiuké. Hiszen Önök, az ágy mellett dolgozók szeretik választott hivatásukat, együttműködnek az orvossal és teljes lélekkel betegeink mellett állnak, hiszen másképp nem lehet gyógyítani és ápolni őket.

Mindannyian erőt nyerünk munkatársként, betegként, hozzátartozóként, ahogy Önök meg tudják őrizni mosolyukat, hozzáállásukat, hivatástudatukat ezen a nagyon megterhelő, de nagyon szép pályán.

Kívánunk Önöknek erőt és egészséget munkájukhoz!

Dr. Adorján Gusztáv     Nagy Géza
főigazgató főorvos       ápolási igazgató