Megérkeztek a csúcstechnológiájú onkoradiológiai eszközök

A február 26-ai határidőre megérkeztek az új Onkológiai tömb nagy értékű eszközei a Jósa András Oktatókórházba, a berendezések összeszerelése megkezdődött – jelentették be a témáról tartott sajtótájékoztatón.

Dr. Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház megbízott főigazgatója elmondta, a Tömbkórház projekt egyik leglényegesebb, és egyben legnagyobb, több mint másfél milliárd forint értékű tételét jelentik az új berendezések. Úgy fogalmazott, a huszonöt éve induló Onkoradiológiai Osztály megalakulásának körülményeihez hasonlóan jelenleg is az ország legmodernebb onkológiai központja épül Nyíregyházán. Az új centrumban az ambuláns és fekvőbeteg-ellátás egy helyszínen valósulhat meg, a komplett sugárterápiás rendszer kialakításának eredményeként pedig a ma Magyarországon elérhető legmagasabb színvonalú onkológia ellátások közel mindegyikének feltételei adottak lesznek a csúcstechnológiájú berendezések segítségével.

Mivel a Tömbkórház projekt munkálatait szigorú határidők kötik, ezért a sugárterápia jelenlegi helyszínét adó bunkert le kell bontani. Ennek következtében március 16-ától ideiglenesen szünetelnek a radiológiai kezelések a Jósa András Oktatókórházban.

Annak érdekében, hogy az Oktatókórház betegei az átmeneti időszakban is részesüljenek a megfelelő ellátásban, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának Onkológiai Tanszékére irányítják át őket, ahol kezelésük az Oktatókórház orvosainak szoros konziliáris együttműködésével történik majd. A főigazgató úgy fogalmazott, az intézmény fő törekvése, hogy a betegek a lehető legkevesebb kellemetlenséget tapasztalják majd ez alatt az idő alatt. A két intézmény közötti rendkívül jó munkakapcsolat segíti a szükséges megállapodást.

Dr. Erfán József, a Jósa András Oktatókórház Onkoradiológiai Osztályának osztályvezető főorvosa elmondta, különböző sugárbiológiai okok miatt nem lehetséges egyazon sugárterápiás ciklus során a kezelések helyszínének megváltoztatása. Ezért a bunker bontási munkálatainak kezdetéig befejeződik mindazon betegek kezelése, akiknek terápiáját még az Oktatókórházban kezdték meg, új betegek fogadására pedig már csak az új eszközpark összeszerelése, üzembe helyezése és bemérése után nyílik mód Nyíregyházán.

Az új betegek Debrecenbe szállítása szervezetten történik majd, az utazás költségeit az Oktatókórház és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) közösen fedezi, azok számára is, akik tömegközlekedéssel vagy gépjárművel érkeznek a kezelésekre. A sugárterápia szünetelése abból a szempontból pozitívumot jelent, hogy így lehetősége nyílik a dolgozóknak arra, hogy teljes energiával az új gépek üzembe helyezésére koncentráljanak, ezáltal lerövidül a géppark használatának tanulási időszaka. Az asszisztensek, munkatársak oktatása már elkezdődött, az új eszközök üzembe helyezésével párhuzamosan is folyamatosan zajlik majd.

A bemérési munkálatokat 30 napos próbaüzem követi, csökkentett volumenű betegellátás formájában, nyártól pedig teljes kapacitással indulnak meg a legmodernebb kezelések intézményünkben, mellyel korházunk felzárkózik az onkológiai intézmények élvonalához.

Az osztályvezető főorvos a sugárterápia helyszínét adó mélyföldszint bejárása során elmondta, a két új lineáris gyorsító tervezőrendszere, a dozimetriai sugárzásmérő berendezések és a testüregi besugárzáshoz használatos brachyterápiás eszközök egyaránt pontosabb, az élő szöveteket jobban kímélő kezeléseket tesznek lehetővé, amelyek jelentősen kevesebb mellékhatással járnak, így jobb életminőséget biztosítanak a betegek számára. A CT szimulátor a diagnosztizálás terén biztosít előrelépést, hiszen segítségével részletesebb, jobb minőségű felvételek készíthetőek a vizsgálandó célterületről. A sugárterápiás adatok biztonságos kezelésére szolgáló új információs hálózati rendszer pedig szinte teljesen kiküszöböli az emberi figyelmetlenség okozta hibalehetőségeket.