Ünnepélyes bizonyítványosztásnak adott otthont a Jósa András Oktatókórház

121 szakdolgozó vehette át elismerő oklevelét, bizonyítványát ünnepélyes keretek között a Jósa András Oktatókórházban február 23-án, a GYEMSZI, a Jósa András Oktatókórház és a Sántha Kálmán Szakkórház közös szervezésben indult TÁMOP „Újra tanulok” és TÁMOP 2.1.6 felnőttképzések sikeres elvégzése után.

A tanfolyamok során a frissen végzett OKJ-s ápolók, diabetológiai szakápolók és edukátorok, egészségügyi gyakorlatvezetők, pszichiátriai és onkológiai szakápolók, illetve aneszteziológiai szakasszisztensek ismereteik bővítése és elmélyítése érdekében munka és család mellett is vállalták, nem egy esetben sokadik szakképesítésük megszerzését.

Ridegné Cseke Irén, a GYEMSZI főosztályvezetője elmondta, nagy örömükre szolgál a 121 kolléga sikere, amely egyértelműen jelzi, hogy a kihelyezett képzések sikeres vállalkozást jelentenek. Mint mondta, személyesen is meggyőződhetett a kollégák felkészültségéről a vizsgák során, az ország legjobban képzett szakdolgozóinak nevezte a délután főszereplőit. Mivel mindig van elsajátítható újabb ismeret, különösen a rohamosan fejlődő orvostudomány területén, arra biztatta a jelenlévőket, hogy mostani sikerük szolgáljon bátorításul a további tanulásra is.

Dr. Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház megbízott főigazgatójának elmondása szerint a tanfolyamok hiányszakmáknak számító területekre képeztek szakembereket, ezért visszavárják őket. A főigazgató-helyettes elmondta, nagy munka vár rájuk, de meggyőződése, hogy ha ugyanazzal a lelkesedéssel dolgoznak majd, amit a tanulás és felkészülés során tanúsítottak, biztosan kiválóan megállják helyüket a továbbiakban is. Úgy fogalmazott, a jövőben is örömmel venné hasonló képzések megszervezését, ebben az SZSZBMK további együttműködésről biztosította a GYEMSZI-t.

Kun József, a képzések szervezését koordináló projektiroda vezetője is hangsúlyozta, az SZSZBMK tagkórházaiban véghezvitt fejlesztések jó kezekbe kerülnek majd, hiszen az új helyszíneken és berendezéseken a most végzett munkatársak dolgoznak majd. Elismeréssel adózott a „diákok” kitartása és elhivatottsága előtt, mely méltán adhat okot a büszkeségre. Az uniós forrásból finanszírozott képzések létjogosultságának ékes példáját adja a 121 szakdolgozó eredménye.

A rendezvény befejezéseként került sor a végzősök ünnepélyes eskütételre és a bizonyítványok kiosztására.