Szív Világnapja Nyíregyháza Szívében, a Kossuth téren

A hagyományokhoz híven, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak Jósa András Oktatókórháza együttműködve Nyíregyháza Megyei Jogú Város vezetésével és az Alapellátással "Éljen és mozogjon a szíve egészségéért!" mottóval szeptember 29-én, ebben az évben is megrendezi a Szív Világnapját.

A prevenciós programunk szorosan kapcsolódik ahhoz a kezdeményezéshez, amelyet a szakemberek a Szív Világszövetsége felhívására 2000-ben, a Sydney-i olimpián hirdettek meg először. Tették ezt annak érdekében, hogy a világon vezető halálokként számon tartott szív-és érrendszeri megbetegedésekre, rizikófaktorainak karbantartására valamint a szűrővizsgálatok jelentőségére minél szélesebb körben felhívják a figyelmet, és minden év szeptemberének utolsó vasárnapján, mindenki, aki csak teheti, szenteljen legalább egy napot a szíve egészségének.

Ma Magyarországon évente mintegy 60-70 ezer, egy nagyobb város lakosságának megfelelő embertársunk veszíti el az életét a különböző kardiovaszkuláris megbetegedések miatt, amelyek kialakulásáért leginkább a dohányzás, a mértéktelen alkoholfogyasztás, az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód okolható. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az efféle megbetegedések halálozási mutatói rosszabbak az országos átlagnál, prevenciós napunkkal ezen szeretnénk változtatni.

Idén, az "Éljen és mozogjon a szíve egészségéért!" - jelmondattal a szívbarát életmódra, ezen belül is az egészséges táplálkozásra és a mindennapos testmozgás fontosságára kívánjuk felhívni a figyelmet. Erre kiváló alkalmat ad a Szív Világnapja rendezvényünk, ahol számos sportolási lehetőség - streetball, foci, tánc, vívás, jóga, kölyök atlétika és zumba - közül válogathatnak a kicsik és nagyok. Szakembereink segítségével és irányításával pedig a felnőttek egészségi állapotát ellenőrizzük, szűrőprogramokon vehetnek részt, mint a testsúly, testmagasság, BMI mérés vagy éppen vércukorszint - és vérnyomás ellenőrzés.

A rendezvényt megelőzően Szív Világnapja Egészség Nagyköveteket is választottunk. Célunk az volt, hogy olyan személyeket kérjünk fel erre a posztra, akik sportolói múltjukkal, kulturális, közéleti tevékenységükkel méltán tudják képviselni a prvenciós programunkat, akik életében fontos az egészséges életmód és a mozgás is. Éppen ezért esett a választásunk a magyar néptánc nyíregyházi virtuózaira, a 4 for Dance-re, a nyíregyházi zumbaórák hivatalos ütemőreire, Kalapos Tamásra, Kalapos Tiborra és Kalapos Jucusra, valamint az ország egyik legjobb röplabdázójára, a sport nyíregyházi nagyasszonyára, Erdősné Balogh Erikára. Öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy mindannyian szívesen vállalták el a figyelemreméltó címét.

A Szív Világnapja programját délelőtt 9.30-tól „Mozdulj Nyíregyháza” címmel közös torna nyitja Illés Ilcsy aerobic csapatával, a lányok lendületes mozgásukkal garantáltan felrázzák a Kossuth téri rendezvény legálmosabb látogatóját is. A délelőtt folyatatásában a 4 for Dance tüzes lábú legénysége diktálja majd az ütemet, és mivel egésznap mozgásban leszünk, Kalapos Tamás őrületes zumbaórája sem hiányozhat a sportprogramok közül. A sok mozgás mellett a testünknek szüksége van egy kis lazításra is, ezért a folytatásban Szakál Miki mókás vetélkedőjével a lelkünket, a nevetőizmainkat trenírozzuk egy csipetnyit. A déli órákhoz közeledve a legkisebbeké lesz a főszerep, a Tánctanoda apró talpú tagjainak műsora az egykori táncházak világát varázsolja vissza Nyíregyháza szívébe. A hagyományaink pedig délután is elkísérnek bennünket, a vívás rejtelmeibe a Nyírsuli Vivó szakosztályának bemutatója avatja be az érdeklődőket, így könnyen megtudható lesz, mit is jelentenek a sporthoz köthető plasztron, en garde vagy éppen pást kifejezések. Végül ismét ének, zene és tánc, hiszen a Szív Világnapja zárásaként Mészáros Árpád Zsolt koncertje előtt a Street Dance School akrobatikus elemekkel tarkított előadása gondoskodik a szívből jövő jó hangulatról.


Csatlakozzon hozzánk Ön is, és a Szív Világnapján induljunk el együtt az egészségesen dobogó szív útján!